Petkes József kiállítása Létavértesen

A Vértesi Református Egyház Idősek Szeretetházának lakói és hozzátartozói egy szép találkozón vettek részt 2014. augusztus 2-án, melynek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket, hogy feltöltődjünk, hogy hálát adjunk Istennek az életért, a hétköznapokért és az ünnepekért.

A találkozó Petkes József festőművész úr portré kiállításával kezdődött, aki megörökítette a szeretetházban lakók arcképét.
                                                  Rozsnyai István megnyitó beszédet mond.          Fotó: Vincze László grafikus

A megnyitón Rozsnyai István lelkipásztor méltatta az 1928. február 4-én, Tasnádon, az Érmellék és Szilágyság határán született Petkes József festőművész életútját és munkáját, aki így vall magáról: „Jó családba születni, jó iskolába járni, magas életkort megélni Isteni ajándék, mint ahogy az a művészi hajlam, az erő a küldetéshez és a szeretet, mely soha el nem múlik. A legnagyobb boldogság azonban az, ha az ember adni és segíteni tud, hitet, reményt ébresztett embertársai lelkében, képekkel, szoborállítással, magyar népi és művészeti értékei tudatosításával, vagy csak baráti meleg szóval, öleléssel az úton, lélektől-lélekig.”

 A megnyitón elhangzott: nem biztos, hogy a művész külső azonosságot minden esetben jól vissza tudta adni, de ő igazán azt is látja, ami belül van, ezért a belső arc benne van a portrékban. Hozzátartozók, rokonok, ismerősök, barátok örömmel nézték a kiállított arcképeket. A népes közönség megcsodálhatta Kovács Anikó mandaláit, valamint az idősek kézműves foglalkozás keretében készített tárgyait is.

Közösen megnézték a Rozsnyai István néprajzi muzeális gyűjtemény darabjait, az egyházi kiállítást, aztán egy közös vacsorán vettek részt, ahol az idősek verseket szavaltak, énekeket énekeltek. A konyha bográcspörkölttel kedveskedett a lakóknak és vendégeknek, a gondozónők süteményekkel járultak hozzá az ünnepi eseményhez.

Vendégeim nem győztek csodálkozni a gyönyörűen karbantartott parkon, a jurta tábor szépségén és a muzeális gyűjtemény csodálatos darabjain. Végül azzal búcsúztak tőlem, örülnek, hogy jól érzem magam, sokat sétálok, olvasok, rejtvényt fejtek, foglalkozásokra járok, azaz otthon vagyok. Ha máskor is meghívást kapnak, szívesen eljönnek. A magam nevében és a lakótársaim nevében is megköszönöm az intézmény és az egyházközség vezetőségének, dolgozóinak ezt a felejthetetlen délutánt.

Csikos Izabella Éva nyugdíjas tanárnő, az intézmény lakója