Lv honlap reklámja 376.jpg

 

A Létavértesi Román Nemzetiségi Önkormányzat, és a Létavértesi Román Kulturális Egyesület közös szervezésben 2014 november 8-án 20. alkalommal rendezte meg az Irinyi –Vulcan - Popfiu emlékünnepségét.

2014_vulkan_nap_190.JPG                                                                                                                            Fotók: Magánarchívum
A Városi könyvtár kiállító termében Krizsán Gábor elnök köszöntötte a megjelenteket, majd Menyhárt Károly polgármester üdvözölte a vendégeket.
Beszédében méltatta azokat az alapítókat, akik segítették a közösség munkáját, de már nincsenek közöttünk: így Szatmári Sándor, Plókai Imre, Becsi Sándor, Szima György tevékenységét.
Szólt az Irinyiekről, Josif Vulcan és Justin Popfiu munkásságáról.

2014_vulkan_nap_180.JPG
Ezt követően Alexandru Victor Micula Románia budapesti nagykövete szólt a megjelentekhez. Elmondta, hogy negyedik alkalommal vesz részt a létavértesi ünnepségen. Ígéretet tett arra, ha új beosztása a jövőben a közelben lesz, és meghívást kap, újra el fog jönni a rendezvényre. Megköszönte a Nagyváradi Egyetemnek, hogy műsorral támogatták az ünnepséget, és a múzeumoknak, hogy kiállítással emelték az ünnepi alkalom színvonalát.
Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus püspök, aki már háromszor vett részt az Irinyi – Vulcan nap rendezvényünkön, méltatta a jubileumi rendezvényt.
Ezt követően Nemes János alapító elnök beszélt az eltelt 20 év eseményeiről, a kiépített kapcsolatok eredményeiről, a románság helyzetéről.
Josif Vulcan életét és munkásságát bemutató kiállítást Dr Aurel Chiriac nyitotta meg Méltatta az eltelt 20 év kitartó munkáját, és kezdeményezte, hogy 1 perces néma felállással emlékezzenek meg azokról, akik már nem lehetnek itt.

Vértesen az Irinyi sírkertben kezdődött a koszorúzás, majd Iosif Vulcan emléktáblájánál folytatódott az Árpád téren, végül a görög katolikus templomkertben Justin Popfiu sírjánál helyeztük el az emlékezés koszorúit.

2014_vulkan_nap_072.JPG
A templomnál csatlakozott az ünneplőkhöz Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye megyés püspöke. A templomkertben az egybegyűltek fát ültettek a 20. jubileumi rendezvény alkalmából.

Beszédében Makovecz Imrét idézte Szimicsku Ferenc esperes: „Míg fa lesz a földön addig ember is lesz, ha fa nem lesz a földön, ember sem lesz.„

2014_vulkan_nap_021.JPG

A templomban Virgil Bercea és Kocsis Fülöp püspökök és Szimicsku Ferenc esperes celebrálták az egyházi megemlékezést.
Az ünnepség a Művelődési ház nagytermében folytatódott.
A Nagyváradi Egyetem zenetagozatos növendékei egy órás opera és operett előadással kedveskedtek a vendégeknek, a megjelent létavértesieknek.

Az ünnepséget megtisztelték:
Alexandru Victor Micula Románia budapesti nagykövete, Florin Trandafi Vasiloni, Románia gyulai főkonzulja, Mónika Radu, Románia szegedi főkonzulátusának konzulja, Kocsis Fülöp, Hajdúdorogi görögkatolikus püspök, Virgil Bercea görögkatolikus püspök, Nagyvárad, Menyhárt Károly, Létavértes polgármestere, Éva Iova a Foaia románeascá Lapkiadó igazgatója, Netye Bertold Méhkerék alpolgármestere, Hadházi Tamás, református lelkész és Papp Sándor és Papp Sándor presbiterek, Rozsnyai István református lelkész és felesége, Szimicsku Ferenc, görögkatolikus esperes és felesége, valamint öt presbiter, Mátyus Sándor, Létavértesi SC ’97 Egyesület képviselője, Zsiros József, önkormányzati képviselő, Dutkáné Papp Katalin, Városi Könyvtár és Művelődési ház igazgató, a Román Nemzetiségi Önkormányzat tagsága (35 fővel)
Romániai vendégek:
Lia Pop, a Nagyváradi Egyetem szenátusának tagja, Dr. Aurel Chiriac, egyetemi tanár, a Körös Múzeum igazgatója, és felesége, Lucian Silaghi, megyei kultúrális igazgató (Bihor), Ioan Moldovan, a „ Familia„ lap igazgatója, Dr. Blaga Mihoc, Ioan F. Pop, Florin Ardelean, a múzeum munkatársai, Székelyhídi önkormányzatának képviselői, Buda Gábor és felesége, Hegyközszentmiklósról, Nagyváradi Egyetem színész növendékei és tanáraik (20 fővel)

Krizsán Gábor elnök

 

Szerző: turoczi  2014.12.08. 18:50 komment

Címkék: rendezvény 2014 Létavértes Irinyi-Vulcan nap Krizsán Gábor

http://letavertes.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://letahirek.blog.hu/api/trackback/id/tr266967975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása