Százötven éves kályhacsempékből nyílt népművészeti kiállítás a vértesi református egyház muzeális gyűjteményében.
A Derecskei járás legnagyobb muzeális intézményében karácsony előtt egy nappal, unikális műtárgyakból nyitottak kiállítást, amely januártól mindenki számára látogatható. A mázas csemperitkaságok Kalotaszegről és a Székelyföldről származnak, ahol ősi tüzelőberendezéseket díszítettek. Múzeumba kerülése után ez az első alkalom, hogy a nagyközönség is megtekintheti az értékes gyűjteményt, melynek minden egyes darabja ritkaságnak számít.
A kiállítás kurátora, Bihari-Horváth László etnográfus-muzeológus elmondta: a csempegyűjtemény azért különleges, mert az erdélyi kályhásközpontok csaknem mindegyikét képviseli. Főképp a Kalotaszegnek dolgozó Bánffyhunyad, Gyerőmonostor és Váralmás anyaga lenyűgöző, mert e központoknak szinte minden típusa bekerült a kiállításba. Az életfás, madaras, címeres, napkorongos, csillagos csempék egyértelműen népművészeti alkotások, melyeken ugyanakkor kimutatható a nagy történeti stílusok, a reneszánsz, a barokk és a klasszicizmus hatása is.
A kiállítás megrendezését a Nemzeti Kulturális Alap támogatása tette lehetővé. A Rozsnyai Gyűjtemény e kiállítással az erdélyi népművészet világát szeretné közelebb hozni a jelenkor emberéhez. A kiállítás 2013. március 31-ig látható Létavértesen (Irinyi utca 7.), de a szervezők a kiállítás vándoroltatását is tervezik. Céljuk, hogy a Kárpát-medence minél több közössége megismerje a Rozsnyai Gyűjtemény kályhakincseit.