Erzsike, az általa kialakított könyvtárban

Az iskolai Kazinczy verseny képeit nézegetve, ahol a zsűriben Diószeginé Erzsike mosolygós arcát látom, jut eszembe, hogy kolleganőnktől, aki 43 év iskolánkban eltöltött munka után ment 2011. szeptemberében nyugdíjba, még nem búcsúztunk el ezen a fórumon.
Szeptemberben még időzött nálunk, segített az új könyvtárosunknak eligazodni birodalmában, s azóta is többször eljön segíteni, zsűrizni egy-egy versenyen.
Diószegi Lászlóné Erzsike néni friss nyugdíjasunk, ettől a tanévtől már nem vele találkoztunk a könyvtárban, nem ő segít olvasnivalót keresni, nem ő invitálja diákjainkat versmondó, mesemondó, szépolvasó versenyre, nem az ő ötletei alapján újul meg a tornácgaléria, amelynek megléte egyébként teljes mértékben neki köszönhető, mint ahogy kis ékszerdobozunk, a könyvtárunk kialakítása is. Elérkezett megérdemelt pihenésének ideje. Azt, hogy ezzel mit vesztettünk, a kollegák és azok a diákok tudják megmondani, akik varázslatos világába, a könyvtárba látogattak, s segítő kezét, ötleteit elfogadták.
Az alatt a 43 év alatt, amit első és egyetlen munkahelyén tett nem fogjuk elfelejteni. A tantestület, az alkalmazotti közösség a diákok és a szülők nevében szeretnénk köszönetet mondani munkájáért, azért, amit adott ennek a közösségnek, ahol kapcsolata mind a diákokkal, mind a kollégákkal mindig jó és harmonikus volt, ahol szakmai tudásával és tapasztalataival mindenkinek mindenkor rendelkezésére állt. Köszönjük az odaadását, akaraterejét, türelmét, elszántságát! Természetesen szeretettel várjuk vissza bármikor az iskolába!
Iskolánk tanévnyitó ünnepségén kapta meg Erzsike azt a kitüntetést, a Pedagógus szolgálati emlékérmet, amit a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője, Dr. Réthelyi Miklós miniszter adományozott számára.
Kívánjuk, hogy jó egészségben, tartalmasan élje nyugdíjas éveit, teljen sok öröme családjában, unokáiban!
Nagy Józsefné igazgató

Szerző: turoczi  2012.02.12. 16:06 Szólj hozzá!

Címkék: nyugdíj iskola könyvtár erzsike diószegi létavértes lászlóné

A bejegyzés trackback címe:

https://letahirek.blog.hu/api/trackback/id/tr494097045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása