LÉTAVÉRTES HONLAP Létavértes közösségi fórum turoczi.blog.hu
A mögöttünk hagyott három teltházas színházi előadás bizonyára sok létavértesi ember számára nyújtott olyan szép élményt, amiért érdemes volt megváltani a bérletet. Sokak kérésére nyáron is fellép Létavértesen a Körúti Színház társulata, és már kaphatók bérletek az ősszel folytatódó színházi estekre is.
Több közkedvelt művésznek, például Koncz Gábornak, Koltai Róbertnek tapsolhatott a közönség.
A HOT magazinban Gyebnár Csekka, a tévésorozat Gizikéje meghatódottan beszélt élményeiről:
„– Nemrég Létavértesen jártam, egy picike városban a határ mellett – meséli vidáman. – Az emberek szomjazták az élményt. Látszott, hogy nem élnek jól, mégis sorban álltak a kultúrház előtt, és ajándékot hoztak: pogácsát, nudlit, paprikás csirkét, mindenféle finomságot.
A gyerekek áthívtak az iskolába, hogy megmutassák milyen színjátszókört alapítottak. Annyira készültek, annyira vártak minket, hogy a szívem belesajdult, úgy meghatódtam. Csodálatos élmény volt, hogy mennyi szeretetet adtak azok a gyerekek.”
Kell e több ennél, mint a kezdeményezés kedvező fogadtatása, az előadásról elégedetten távozó nézők, és a fellépő művész szép emléke?
Lehetőségeim közül a legegyszerűbbet választom. Köszönetet mondok a Városi Könyvtár és Művelődési ház sikeres szervezőmunkájáért, -külön köszönet Diószegi Enikőnek-, továbbá az Arany János Általános Iskola Dráma szakköröseinek, tanáruknak, Molnárné Pelei Andreának!
Azt kívánom, a mindennapok egyformaságát színesítse több hasonló jó hír, ami elviszi Létavértes nevét, az itt élők egyszerű jóságát a megye határain túlra!