AZ ÚJSÁG  ITT OLVASHATÓ !

Szerző: turoczi  2022.02.19. 13:28 komment

Címkék: újság Létavértesi Hírek önkormányzati lap 2022. február

http://letavertes.hu

Létavértes honlapja

Tavaly ősszel egy napsütéses délutánon kint álltam a kapuban. Sándor, a tőle megszokott sietős léptekkel igyekezett hazafelé, Debrecenben járt. Üdvözöltük egymást, majd félpercenként témát váltva anekdotáztunk, és vidáman nevetgéltünk. Egyszer le kellene újra ülnünk – mondta, és megadta a mobilszámát. Az enyémet tudta. Aztán kórházba kerültem, lábadoztam. Az ablakból többször láttam, amint hóna alatt a táskával ment a debreceni buszhoz.

oreg_pajta_jenei_sandor.jpg

JENEI SÁNDOR: ÖREG PAJTA

FOTÓK: REPRODUKCIÓK (tb)

Aztán novemberben váratlanul jött a hír: a „Művész úr” itt hagyott bennünket.

jenei_sandor_festomuvesz.jpgJenei Sándor festőművész alkotásait szülőfalujában 1993. novemberében láthattuk először együtt. Küzdelmes életpályát, göröngyös utak buktatóit járta, melyen akaratereje, művészetbe vetett hite, az értékeit felismerő tanárok, pályatársak, szülők megbecsülése segítették.

A Debreceni Református Főgimnáziumban érettségizett. Bár kiváló tanárai voltak, nem kedvelte az iskolát. Egyedül az irodalom érdekelte, amit dr. Tóth Béla irodalom tanára szerettetett meg vele egy életre. Annál szorgalmasabban járt a dr. Tóth Ervin művészettörténész indította Képzőművészeti Szabadiskolába, ahol Veress Géza, Munkácsy-díjas festőművész fordítja figyelmét a vonalak és színek szeretete felé.

A következő években Félegyházi László, Munkácsy-díjas festőművész nyújtott számára magasabb szintű képzést, és készítette fel a Képzőművészeti Főiskolára. A főiskola esti tagozatán Kmetty János és Blasky János növendéke. Elsősorban Kmetty mesternek köszönhetett igen sokat.

A főiskolán, a korrektúrák kapcsán ismerkedett meg Topor Andrással, Illés Istvánnal, Méhes Lászlóval, akik a csapongó kedélyű és igazi bohém természetű, de mindig önmagát adó barátot mindig elismerték. Az eredmények sem maradtak el. Rajzai, vázlatai egyre-másra jelennek meg vezető folyóiratokban, mint a Látóhatár, Ország - Világ, a pécsi Jelenkor.

 alairas.jpg1939 - 2021.

Budapesten maradt, függetlenségét nem adta fel, pedig a hadsereg grafikus tervezőnek hívta. Műtermet tartott fenn Pesten a Rippl-Rónai utcában.

Közös kiállításokon vett részt például Borics Pál szobrásszal, Nemcsics Antal festővel, s amire különösen büszke volt: baráti köréhez tartozott a neves költő Nagy László is.

A Képcsarnok export csoportja is megkereste, de egyre több „kommersz” képeket vártak tőle. Ő inkább a bizonytalanságot választja.

Feladta jól felszerelt budai műtermét és lakását, és selyem gobelineket tervezett, háziipari szövetkezeteknek dolgozott. Aztán újabb megpróbáltatások érték. Családja mellé áll, édesanyja segítette egyetlen fia nevelésében.

Különböző kenyérkereseti „kalandozások” után végül rátalált az igazi közösségre. Műtermes lakásában hódolhatott művészetének, és húsz éves fiát is biztonságban érezhette a Hortobágyi EPONA lovasiskolában. Újra önmagára lelt a Piremon Kisvállalat közösségében.

Jenei Sándor soha nem került a manapság divatosnak vélt absztrakt, vagy a nonfiguratívnak nevezett stílusirányzatok bűvkörébe. Realizmusa őszinte élményekből fakadt, szimbólumai érthetőek, nem rejtvénypiktúrák.

a_fiu_es_edesapja.jpg

a FIÚ ÉS ÉDESAPJA (KÖZEL AZONOS ÉLETKORBAN)

Fiához való kötődését bizonyította, hogy amikor az ifjú Jenei Sándor Németországban folytatta a versenyszerű lovassportot, az apa is rövidesen csomagolt és kiköltözött. Igyekezett beilleszkedni új környezetébe, maga számára otthonos feltételeket teremtett, s próbált hozzászokni a távolságtartó, zártabb emberi kapcsolatokhoz.

11.jpg

A breedeneki műtermes lakásában új témákat talált, de változatlanul érvényesült egyéni látásmódja, esztétikai- és erkölcsi tisztasága, a harmonikus színvilága is kiegészült.

jenei_sandor_ugratas.jpg

Azután jött fiának tragikus balesete, ami újra Németországba szólította, hogy ott legyen a mozgásképtelenné vált fiatal ágya közelében. Az orvosok szakértelme, kitartó kezelése lassan megerősítette Sándor reményeit, és fia fizikai állapotát. Egy újabb hosszú megpróbáltatás időszakát kellett átélnie. Volt lelki és fizikai segítője is.

1_1.JPG

Aztán újra láthattuk mosolyogni, életkedve visszatért. Veress Géza vázrajzai alapján restaurálta a Kossuth utcai kistemplom fali képeit.

Egész életében jellemző volt rá a függetlenséget, autonómiát kedvelő személyisége, az örökösen érdeklődő, kutató tekintet.

Életrajzában így írt:
„Azt akarom, hogy akik munkásságomat számon kérik, érezzék benne azt a megmagyarázhatatlan csodát, ami a lélekből belülről indul, és kifelé sugárzik. A csodákból építette, alkotta képeit, és csodákkal szegélyezett életet élt.

Művei megtalálhatók rangos magángyűjteményekben itthon, és külföldön, Amerikától Ausztráliáig. Több létai otthon dísze Jenei Sándor alkotása. Sok német és olasz mecénás vásárolta meg festményeit, akik ösztönösen megérezték, hogy művészete erős gyökerekből, a szeretettel vállalt nagylétai földből táplálkozik, őrizve annak tiszta értékeit, közvetítve megtartó erejét.

Kevésbé sajnálom, hogy Jenei Sándortól nincs egy ceruzarajzom sem, de azt igen, hogy nem kísérhettem el utolsó útjára, mert a temetés időpontja nem volt meghirdetve. Állítólag valaki úgy gondolta: „csak az lesz ott, akinek én szólok!”
Életem egyik ajándéka volt, hogy ismerhettem Őt.

Ha a sírjához elmegyek, az általa kedvelt Ady Endre helyett Kosztolányi Dezső verssorait fogom citálni:

       „…Bizony, ma már, hogy izmaim lazulnak,
       úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
       hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
       mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak
       vendége voltam.”

Nyugodj békében!

Turóczi Barnabás

Szerző: turoczi  2022.01.23. 16:50 komment

Címkék: megemlékezés Nagyléta Jenei Sándor Léravértes 1939-2021

Létavértes város honlapja

feloldalas_kep.jpg

Az újság olvasásához kattintson a képre!

Szerző: turoczi  2022.01.17. 08:13 komment

Címkék: Létavértesi Hírek 2022. január

LÉTAVÉRTES HONLAPJA

bekes_karacsonyt_boldog_uj_evet_letavertes.jpg

Videófelvételek: Kővári Krisztián

Az ünnepi köszöntő megtekintéséhez kattintson a képre !

 

A tavalyi évhez hasonlóan idén is készültünk egy videós összeállítással Karácsonyra.
Fogadják épp olyan szeretettel, mint amilyennel a résztvevők készítették.
Szereplők:
Menyhárt Károly, polgármester
Ketten Szatmári Imre és Nagy Zsolt kiegészülve Szatmári Gréta és Szatmári Laura
Zimberi Banda – Nagy Imre
Nagylétai Csillagjáró Betlehemesek – Molnárné Pelei Andrea vezetésével
Villongó néptánccsoport gyermekcsoportja – Jenei Tibor vezetésével
Zengő citera együttes és Csormolya Népdalkör – Szabó László vezetésével
Létavértes SC ’97 sportklub nevében a kézilabda és Judo szakosztály
Létavértesi ZUMBArátnők csapata – Tóthfalusiné Bubrik Beáta vezetésével
Kozma Mézeskalács KFT
Köszönet egyházi vezetőinknek:
Hadházi Tamás, református esperes
Szabó János, református lelkipásztor
Szimicsku Ferenc, görögkatolikus esperes
Titkó István, görögkatolikus parókus
Egyházi kórusaink:
Soli Deo Gloria kórus
Nagylétai Református Énekkar
Áldott, békés Karácsonyt és sikerekben gazdag újévet kívánunk!

Szerző: turoczi  2021.12.24. 21:16 komment

Címkék: Létavértes Városi Önkormányzat Kővári Krisztián 2021. Karácsony

Olvasásához kattintson IDE !

Szerző: turoczi  2021.12.23. 14:19 komment

Címkék: Létavértes Békesség Nagylétai Református Egyházközség 2021. Karácsony Időszaki Hírlevél

2022. február hónapban lesz 30 éves a Létavértesi HÍREK. Erre utal az újság naptár melléklete. PDF formátumban letölthető a város honlapjáról a Létavértesi Hírek oldalról itt.

 

Szerző: turoczi  2021.12.18. 11:25 komment

Címkék: Turóczi Barnabás lÉTAVÉRTESI hírek 2021. DECEMBER NAPTÁR 2022

Az újság elolvasható  ITT !

Szerző: turoczi  2021.12.16. 14:15 komment

Címkék: újság december Advent Létavértesi Hírek 2021

Létavértes honlapja

2021. ÉVI ÓVODAI - BÖLCSŐDEI BALLAGÁSOK CSOPORTKÉPEI KÉPEI   ITT

2021. FARSANG
 osszekapcsolt_1.jpg
Képek: Intézmények archívuma

 

Mint minden évben, az idén is vidám farsangi mulatság volt az óvodában és bölcsődében. Hagyományainktól eltérően csoportokon belüli télbúcsúztató volt. A gyermekek reggel szebbnél szebb jelmezekbe öltözve érkeztek az intézménybe, ahol a felnőttek a csoportokban színes programokkal, és farsangi jelmezben vártak rájuk. Ezzel a vidám nappal búcsúztattuk el a telet.

GYERMEKNAP

osszekapcsolt_2.jpg

A gyermeknapon vidám vetélkedőkkel, játékokkal szórakozhattak a kis óvodások a tagóvoda udvarán.

SZÜRETI NAP

osszekapcsolt_3.jpg

A hagyományokhoz igazodva szülőkkel és gyermekekkel közösen préseltük, szűrtük, és ittuk a mézédes szőlőlét, a mustot. Változatos programok, előadások nyújtottak szórakozási lehetőséget a részvevőknek a vértesi óvodaegységben.

TÖK JÓ NAP

osszekapcsolt_5.jpg

Egy év kihagyást követően az óvodások, és bölcsődések nagy örömére, hagyományainkhoz híven, megrendezésre került a „Tök jó nap a központi óvodában. A szülői munkaközösségek szebbnél szebb őszi kompozíciókat és finom süteményeket készítettek. A rendezvény színvonalát változatos műsorok és fellépőik emelték.

Máténé Laczkó Lilla

 

Szerző: turoczi  2021.12.04. 09:43 komment

Címkék: Létavértesi Gyermeksziget Óvoda-Bölcsőde 2021. évi rendezvények Máténé Laczkó Lilla

LÉTAVÉRTES VÁROS HONLAPJA

betlehemesek.jpg

„Isten dicséretére
Mégis kiállok,
De boldogok a pásztorok,
S a három királyok.”
(Ady Endre)

Jó visszaemlékezni 2002. Karácsonyára. Tanítványainkkal egy betlehemes játékkal készültünk. Ezt a játékot még az édesapámtól tanultam, amit ők az 1920-as években játszottak fiatalkorukban.

Eredeti tánccal tanítottuk be Zsírosné Kárándi Irma kolléganőmmel.
A tanítványok az örömhírt bemutatták szüleiknek, rokonságuknak. Mindenütt nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadták.
Elmaradhatatlan kellékek: a csörgőbot, Heródes király öltözéke, az angyalok és a pásztorok ruházata.
A betlehemet a Gájer család készítette. Öreg pásztor Lakatos Dávid, Heródes király Gájer Roland. Angyalok: Tatár Böbe, Kertész Viki és Botos Enikő. Pásztorok: Kárándi Öcsi, +Horváth Norbert.
Az utcáról több házhoz is behívták őket, szívesen fogadták játékukat.


Serdült Imréné pedagógus

Szerző: turoczi  2021.11.26. 20:52 komment

Címkék: Létavértes Betlehemes játék Serdült Imréné 2021. november 26.

LÉTAVÉRTES HONLAPJA

jatsz_velunk_3.jpg

adventi_vasar_2.jpg

Szerző: turoczi  2021.11.24. 16:33 komment

Címkék: művelődési ház Létavértes Adventi programok 2021. december

LÉTAVÉRTES HONLAPJA

AZ ÚJSÁG OLVASÁSÁHOZ KATTINTSON A  IDE !

feloldalas_1.jpg

Szerző: turoczi  2021.11.18. 13:21 komment

Címkék: újság Létavértes önkormányzati lap 2021. november

LÉTAVÉRTES HONLAPJA

KÖZVETLEN REGISZTRÁCIÓ:  https://forms.gle/cnN87wmgkfUTryuF8

2021_evi_kiiras.jpg

Szerző: turoczi  2021.11.13. 12:08 komment

Címkék: LÉTAFIT SE iRINYI TÚRA 2021. DECEMBER

Létavértes város közigazgatási honlapja 

deloldalas.jpg

     Az újság olvasásához kattintson IDE !

Szerző: turoczi  2021.10.18. 21:13 komment

Címkék: újság lÉTAVÉRTESI hírek 2021. OKTÓBER



A szennyvízberuházásról

A koronavírus korlátozásai miatt korábban elmaradt alkalom pótlására 2021. szeptember 8-án megtörtént a szennyvízberuházás ünnepélyes átadása. Ennek keretében elfogadta meghívásunkat Dr. Kutnyánszky Zsolt, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára és Tasó László országgyűlési képviselő úr, akik velem együtt köszöntötték a meghívott vendégeket és a kivitelezésben részt vevő közreműködőket.
Összegző oldal:  https://letavertes.hu/HPage.aspx?key=2284



Ünnepeltek a vadászok


2021. szeptember 4-én szombaton egész napos program keretében a régi Piremon Pihenőközpont területén a létavértesi Érmelléki Vadásztársaság, illetve a Hosszúpályi, Monostorpályi Liget Vadásztársaság tagjai közös családi napot tartottak. A Vadászati Világkiállítás keretében lett lehetőségük a közös rendezvény megtartására, egyfajta csapatépítés, ismerkedés és szakmai beszélgetések keretében. A jelenlévőket Létavértesről Girdán Sándor, míg Bodnár András a Liget Vadásztársaság nevében köszöntötte.  Varga Sámuel vadászkürtös az ünnepi beszédet vadászüdvözléssel megnyitotta, majd  HALLALI kürtszóval zárta. Kötetlen program keretében a gyerekeket arcfestés és ugrálóvár szórakoztatta, a nagyobbaknak és a felnőtteknek célbalövésre volt lehetőség légpuskával és íjjal egyaránt. Jó volt látni, hogy a nem túl régen újraszerveződött vadászati közösség hűen őrzi a vadász hagyományokat, és a tevékenységükben a szakmaiság és a jogszabályoknak megfelelés az első. Az külön elismerésre méltó, hogy milyen tisztelettel viseltetnek egymás iránt és láthatóan jól érzik magukat egymás társaságában. Mindehhez megnyugtató adalék, hogy a feleségek mennyire támogatják párjukat, mert csak „így mehet a világ elébb”. Sürögtek-forogtak a férfi szakácsok mellett, hogy a sok finomság elkészülhessen. Köszönet érte. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
Lásd: https://haon.hu/kozelet/helyi-kozelet/barati-tarsasagok-csaladi-vadasznapja-5616212/?fbclid=IwAR1xv4VsjH6-AWfag_WUShmrdxacSj7rZKq2XlrxyMLWxb7Jj77Z83v55zM


HAJA JÁNOS – EZÜSTÉRMES
A 22. Hungarian Maters Open nyílt judó bajnokságon


Hosszabb kihagyás köbetően rendezték meg a győri Olimpiai Sportparkban a nyílt judo bajnokságot, ahol a kétszeres világbajnoki ezüstérmes Haja János, a Létavértes SC’97 Sportegyesület versenyzőjeként az M5 kategória 100 kg-os súlycsoportjában ismét ezüstérmet szerzett. Ez nagyszerű teljesítmény, különösen azért, mert alacsonyabb súlycsoportban indulva az utolsó percekig figyelni kellett a fogyasztására, és a verseny közben szerzett kézsérülése is nehezítette a küzdelmet. A tíz ország részvételével megrendezett nemzetközi bajnokságot nagy érdeklődés kísérte. Gratulálunk teljesítményéhez, eredményéhez!
További jó egészséget és sikeres felkészülést, az utánpótlás neveléshez további eredményes munkát kívánunk!
Lásd:  https://letavertes.hu/HPage.aspx?key=2286


Kelemen Sándor
a nemzetközi mezőnyben 5. helyezést ért el.


Kelemen Sándor világbajnoknak, többszörös magyar bajnok a Szekszárdon 2021. augusztus 9-14. között megrendezett  HDH IAA Szervezet 3D Íjász Világbajnokságon elért eredményéhez gratulálunk! További jó egészséget kívánunk!
Lásd: https://www.letavertes.hu/HPage.aspx?key=2288

 

 


Létavértesi termelők kiállítása
Sikeres volt Létavértes bemutatkozása


Városunk 2021. szeptember 17-19. között képviseltette magát Debrecenben a Nagyerdei stadion körút felőli bejárati kapujánál rendezett termelői piacon, a ZAMAT Fesztiválon. Hat faházban kilenc helyi termelő mutatkozott be saját készítésű portékáival. 
Lásd:: https://www.letavertes.hu/HPage.aspx?key=2291
 https://haon.hu/kozelet/helyi-kozelet/grandiozusabb-izfakasztobb-jobb-az-idei-zamat-fesztival-5657534/?fbclid=IwAR1xv4VsjH6-AWfag_WUShmrdxacSj7rZKq2XlrxyMLWxb7Jj77Z83v55zM

 

MENYHÁRT KÁROLY POLGÁRMESTER


 

Szerző: turoczi  2021.09.21. 08:07 komment

Címkék: létavértes polgármesteri tájékoztató 2021. szeptember

Az újság elolvasásához   kattintson ide  !

Szerző: turoczi  2021.09.19. 20:47 komment

Címkék: újság Létavértesi Hírek 2021. szeptember

Létavértes város honlapja

feloldalas.jpg
Az újság olvasása  ITT

Szerző: turoczi  2021.08.19. 18:54 komment

Címkék: Létavértesi Hírek 2021. augusztus

A város honlapja

1_24.jpg

Az újság elérhető  ITT !

Szerző: turoczi  2021.07.20. 16:24 komment

Címkék: újság Létavértesi Hírek Létavértes Városi Önkormányzat 2021. július

LÉTAVÉRTESI GYERMEKSZIGET ÓVODA - BÖLCSŐDE 2020/201. ÉV

DEBRECENI UTCAI ÓVODA
IRINYI UTCAI TAGÓVODA
ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2020/2021. év
8. A
8. B
8. C

IRINYI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2020/2021. év
                                                                                                                                                                                                  FOTÓK: BOROS SZIMA BEÁTA
Szerző: turoczi  2021.06.20. 11:58 komment

Címkék: LÉTAVÉRTES ÓVODAI CSOPORTKÉPEK BALLAGÓ NYOLCADIKOSOK TABLÓKÉPEI 2021. JÚNIUS

Létavértes város honlapja

fel_oldalas_kep.jpg

Az újság ITT olvasható.

 

Szerző: turoczi  2021.06.19. 16:46 komment

Címkék: újság Létavértesi Hírek 2021. június

Szerző: turoczi  2021.06.08. 09:38 komment

Címkék: Létavértes Városi Könyvtár és Művelődési ház Városnap Városi üönkormányzat

ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA EMLÉKMŰSORA.


Kővári Krisztián videófilmjének megtekintéséhez kattintson a képre !

A Létavértesi Arany János Általános Iskola emlékműsora a trianoni békediktátum fájó emléke és a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából.

Az előadásban elhangzott versek: Áprily Lajos: Tetőn, József Attila: Egyszerű ez, Reményik Sándor: Keserű szívvel
Szereplők: Bartos Eszter 8.b, Kapusi Boglárka 5.b, Soós Boglárka 5.b, Nagy Eszter 7.b, Kecskeméti Szabolcs 5.a.
Énekkar: Budai Henrietta 8.b, Bodó Viktória 7.b, Deli Lilla 7.c, Harmati Petra 7.b, Kaszás Petra 7.b, Lakatos Regina 7.b, Szatmári Gréta 7.c, Vásárhelyi Tifani 7.c, Venczel Lilla 7.c, Venczel Panna 7.c
Hangszeres kíséret: Bakó Balázs 6. b – hegedű, Huszti Péter 7. b – hegedű, Misuta Edina – ukulele, Koroknai Tibor – gitár, Nagy Zsolt – gitár
Díszlet: Hercz Béla 8.c, Herczné Egri Hajnalka, Máté József
Hangtechnika: Zsíros József
Videótechnika: Kővári Krisztián
Segítő pedagógusok: Zákányné Bogyó Anikó, Koroknai Tibor,

Nagy Imre, Nagy Zsolt
Szervező pedagógus: Milotai József


IRINYI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA


Képek megtekintéséhez kattintson a fotóra !

A trianoni békeszerződés 101. évfordulójára emlékeztünk Iskolánk tanulói a Nemzeti összetartozás napján Létavértes köztéri szobraival, emlékműveivel ismerkedtek.
Az osztályok egymástól elkülönülten, pedagógusaikkal együtt tekintették meg a Trianoni emlékművet, az Uniós zászlóparkot, Mátyás király, Szent István király és Kossuth Lajos szobrait, illetve az I-II. világháború létavértesi illetőségű áldozatainak emlékművét.
Az iskolába visszatérve diákok és pedagógusok közösen énekelték el Szarka Tamás Kézfogás című dalát, majd alsósaink a délelőtt látottakat örökítették meg rajzaikban, a felsősök totót oldottak meg és a békediktátumról szóló dokumentumfilm segítségével elevenítették fel az 1920. június 4-i eseményeket. További eseményekért, videókért képekért keresse fel az Irinyi János facebook oldalt.
ÖNKORMÁNYZATI  MEGEMLÉKEZÉS


Képek megtekintéséhez kattintson a fotóra !  Felvételek: Kővári Krisztián


Videófilm a megemlékezésrőlITT

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából két ünnepség is volt a kisvárosban. Június 4-én a Trianoni emlékműnél emlékezett az önkormányzat, az intézmények, egyházak, a civilek képviselői. Harmati Dorottya szavalata után Menyhárt Károly mondta el ünnepi gondolatait.

”Három számjeggyel írt évfordulón emlékezünk. Minden évben kettős érzés van mindenkiben, mikor idejövünk. Az egyik részünk a szomorú emlékezésé, míg a másik a reményé, hogy Trianon pillérei dőlni látszanak és ebben lehet még valamilyen visszarendeződés. Azonban hamar kijózanít az elmúlt 101 év változatlansága.

Beszédét így zárta: "...a nemzeti összetartozás tudata nem olvadt és nem olvad el soha. Ezért értékeinkből nem adunk fel semmit, mert ez mentett meg bennünket Trianon után is így maradtunk meg, küzdve mindig az elveinkért Európa közepén.
A Kiskata és a Zimberi zenekar valamint az Arany János iskola  leánycsoportjának műsora után elhelyezték a fájdalom és az emlékezés virágait.

HUSZÁROK MEGEMLÉKEZÉSE, KOSZORÚZÁSA


Kővári Krisztián képei a gyalogos huszárok rendezvényéről Kattintson a képre

Június 5-én a Hajdú-Bihar megyei huszárbandérium gyalogos díszegysége Simonyi József híres óbester, huszárezredes Árpád téri emléktáblájánál (Iskolai kö9nyvtűár) tartott rövid megemlékezést és koszorúzást, majd a huszárok a Debreceni és Petőfi utcák kereszteződésében álló trianoni emlékhelynél is elhelyezték a kegyelet csokrát. Közreműködtek a romániai Köröstárkányból érkezett református kórus tagjai.

Turóczi Barnabás

Szerző: turoczi  2021.06.06. 17:37 komment

Címkék: huszárok LÉTAVÉRTES Létavértes Városi Önkormányzat Kővári Krisztián tRIANONI ÜNNEPSÉGEKGT Szoboszlai Endre Tueóczi Barnabás

 



Képek Kővári Krisztián videófelvételeiből - kattintson a képre!


Tóthfalusiné Bubrik Beáta  felvételei a zumbások és családtagjaik túrájáról - kattintson a képre!

Kővári Krisztián videóösszeállítása a teljesítménytúráról - kattintson a képre!

TÁV

Férfi

Női

10 km

Futó Gergely, Debrecen, 1:52:00

Vas Eszter, Debrecen, 2:04:00

20 km

Juhász Ádám, Debrecen, 3:17:00

Kóródi Anna, Eger, 3:34:00

30 km

Futó Gergely, Debrecen, 2:52:00

Lőrinczi Mária, Debrecen, 5:47:00

40 km

Pankotai Zsolt, Debrecen, 6:30:00

Dr. Szabó Ágnes, Hajdúnánás, 7:31:00

60 km kerékpár

Kovács Károly, Derecske, 2:54:00

Kovács Zsuzsa, Debrecen-Józsa, 4:33:00

Legfiatalabb

Bay Tereza Ágnes, Debrecen, 2019.08.22.



Legidősebb

Komlósy Jolán, Debrecen, 1944.08.19.



Legmesszebbről érkezett

Körösi Tamás Győr









10 km

72 induló



20 km

62 induló



30 km

14 induló



40 km

13 induló



60 km kerékpár

6 induló



Éjszakai 15km

222 induló





Sikeres volt az idei Erdőspusztai Kék Túra megrendezése
 
Az időjárás is kedvezett a 14. alkalommal megrendezett Erdőspusztai Kék Teljesítménytúra szervezőinek, résztvevőinek.
A pandémia, a járványügyi előírások miatt keveset módosítottunk a hagyományos programon, így elmaradt az élőzene, nem főztünk és tálaltunk meleg ételt a célba érkezőknek. A szervezésben résztvevő 20 személy mindent megtett annak érdekében, hogy a túrára jelentkezők minden szükséges információt, térképet, útközben frissítőt megkapjanak, és szükség esetén telefonon- vagy szállítással nyújthassanak segítséget a rászorulóknak – mondta Bertóthy Tamás főszervező, a Létavértesi Fitness- és Szabadidősport Egyesület elnöke.
 
A rajt- célállomásul szolgáló városi sportcentrumban és a teljes túraútvonalon a rendezők igyekeztek minél jobb feltételeket teremteni.
Május 28-án délután a messzebbről érkezettek saját sátraikkal elfoglalták helyüket a sportpályák mellett. Este nyolc órától folyamatosan 222 személy, családdal, baráti társasággal indult útnak a 15 kilométeres távon. A települést elhagyva szőlőskerteken, kies ligetes tájon, természetvédelmi területen át – több ellenőrző pontot érintve- vezetett a gyalogút, bár késő este és éjjel ebből csak az elemlámpák által megvilágított ösvényt láthatták.
 
A május 29 –i nappali, 10-20-30-és 40 kilométeres távokra 151 fő nevezett. A debreceni Futó Gergely nekivágott a 10 és 30 kilométeres távnak, és mindkettőt a legjobb idővel teljesítette.
A 60 kilométeres kerékpáros túrára mindössze hat személy vállalkozott.
A legfiatalabb résztvevő a Debrecenből érkezett Bay Terézia Ágnes, aki augusztusban lesz 2 éves, és szüleivel állt rajthoz. A legidősebb túrázó Komlósy Jolán 77 éves, ő szintén debreceni lakos. Idén a legmesszebbről, Győrből indult Kőrösi Tamás a Kék túraszakasz teljesítéséért.
A fáradt, élményekkel gazdagodott és vidám résztvevők úgy köszöntek el, hogy decemberben újra találkoznak az Irinyi teljesítménytúrán.
(tb.)
Szerző: turoczi  2021.06.02. 08:59 komment

Címkék: Létavértes Bertóthy Tamás Létafit SE Turóczi Barnabás 2021. MÁJUS Erdőspusztai Teljesítménytúra sport és egészséges életmód

A Létavértesi Hírek oldala: https://letavertes.hu/CPage.aspx?key=517

Szerző: turoczi  2021.05.18. 21:47 komment

Címkék: Újság létavértesi Hírek 2021. május

LÉTAVÉRTES VÁROS HONLAPJA

erdospusztai.jpg

Táv neve/ rendezés

ERDŐSPUSZTAI  ÉJSZAKA  (15km)                    5. rendezés

Időpont, rajtidő:

2021 május 28. péntek     20.00 – 21.00 óra

Rajt – cél:

Létavértes  Debreceni u. 1

Útvonal:

Létavértes     Hunyadi u.   Öreg kert   Kossuth Kert   Daruláp tanösvény   Kossuth Kert   Bika legelő   Fenyő tér  Létavértes

Nevezési díj:

1500 Ft a helyszínen, de  előregisztráció kötelező (www.letafitse.extra.hu) Létavértesi általános iskolásoknak 50% kedvezmény

Szintidő:

5 óra

Megjegyzés:

Térkép: Alföldi kék, Hajdú-Bihar megye. Az útvonalak a megváltozott OKK új nyomvonalain haladnak. Lámpa szükséges! 14 év alatt csak felnőtt felügyelete mellett engedünk rajtolni. Szállás a rajtnál egyéni felszereléssel.

Táv neve/rendezés

ERDŐSPUSZTAI Kék K60       (kerékpáros)      11. rendezés

Időpont, rajtidő:

2021  május 29. szombat     8.00 – 10.00 óra

Rajt – cél:

Létavértes  Debreceni u. 1

Útvonal:

Létavértes   Újlétai Borospince   Koppány Kalandpark   Bagamér, élelmiszer bolt   Álmosd, Kölcsey Ház   Bocskai emlékmű   Létavértes

Nevezési díj:

1500 Ft a helyszínen, de  előregisztráció kötelező (www.letafitse.extra.hu) Létavértesi általános iskolásoknak 50% kedvezmény

Szintidő:

6 óra

Megjegyzés:

Térkép: Alföldi kék, Hajdú-Bihar megye. Kerékpáros sisak ajánlott! 12 év alattiak csak felnőtt felügyelettel indulhatnak!
Nem verseny! 99%-ban aszfaltúton zajlik.

 Táv neve/rendezés        

ERDŐSPUSZTAI – Kék 10                                  13. rendezés

Időpont, rajtidő:

2021  május 29. szombat     8.00 – 10.00 óra

Rajt – cél:

Létavértes  Debreceni u. 1

Útvonal:

Létavértes   Hunyadi u.   Öreg kert   Kossuth Kert   Bika legelő   Fenyő tér   Létavértes

Nevezési díj:

1500 Ft a helyszínen, de  előregisztráció kötelező (www.letafitse.extra.hu) Létavértesi általános iskolásoknak 50% kedvezmény

Szintidő:

3 óra

Táv neve/rendezés

ERDŐSPUSZTAI – Kék 20                                 14

Időpont, rajtidő:

2021  május 29. szombat     8.00 – 10.00 óra

Rajt – cél:

Létavértes  Debreceni u. 1

Útvonal:

Létavértes   Hunyadi u.   Öreg kert   Kossuth Kert   Daruláp-tanösvény   Bika legelő   Fenyő tér   Létavértes

Nevezési díj:

1500 Ft a helyszínen, de  előregisztráció kötelező (www.letafitse.extra.hu) Létavértesi általános iskolásoknak 50% kedvezmény

Szintidő:

6 óra

Megjegyzés:

A túra része az MSTSZ által szervezett túra gyermek bajnokságnak!!

 Táv neve/rendezés

ERDŐSPUSZTAI – Kék 30                                    13

Időpont, rajtidő:

2021  május 29. szombat     7.00 – 9.00 óra

Rajt – cél:

Létavértes  Debreceni u. 1

Útvonal:

Létavértes   Hunyadi u.   Öreg kert   Pirehab   Kepecs Tag  Görög-tanya   Létavértesi-víztározó   Scaler Ranch   Visszafordító   Homoki Major  Kokadi szőlőskert   Bika legelő   Fenyő tér   Létavértes

Nevezési díj:

1500 Ft a helyszínen, de  előregisztráció kötelező (www.letafitse.extra.hu) Létavértesi általános iskolásoknak 50% kedvezmény

Szintidő:

9 óra

 Táv neve/rendezés

ERDŐSPUSZTAI – Kék 40                                       11

Időpont, rajtidő:

2021  május 29. szombat     7.00 – 8.00 óra

Rajt – cél:

Létavértes  Debreceni u. 1

Útvonal:

Létavértes   Hunyadi u.   Öreg kert   Pirehab   Kepecs Tag  Görög-tanya   Létavértesivíztározó   Scaler Ranch   Visszafordító   Daruláp-tanösvény   Homoki Major   Kokadi szőlőskert   Bika legelő   Fenyő tér   Létavértes

Nevezési díj:

1500 Ft a helyszínen, de  előregisztráció kötelező (www.letafitse.extra.hu) Létavértesi általános iskolásoknak 50% kedvezmény

Szintidő:

12 óra

Megjegyzés az összes távhoz:

Térkép: Alföldi kék, Hajdú-Bihar megye. Serleg a leggyorsabb ffi, női teljesítőnek, a legidősebb és legfiatalabb teljesítőnek, valamint a legmesszebbről érkezőnek, aki teljesítette a távot. Az útvonalak a megváltozott OKK új nyomvonalain haladnak.
Szállás a rajtnál egyéni felszereléssel. A versenyen az aktuális járványügyi előírásokat kötelező betartani!


 

Szerző: turoczi  2021.05.15. 09:27 komment

Címkék: Létavértes Bertóthy Tamás Létafit SE Erdőspusztai Kék teljesítménytúra

Szerző: turoczi  2021.05.11. 20:06 komment

Címkék: LÉTAVÉRTES EBOLTÁS

süti beállítások módosítása