4000 km, 6 ország, 70 református résztvevő

Egy évvel ezelőtt Kálvin János, nagy reformátorunk előtt tisztelegve Svájcba látogatott el gyülekezetünk 70 fős küldöttsége. Az út sikerén, örömein és áldásain felbuzdulva ebben az évben Hollandiába szerveztünk kirándulást a nyár elején, melyen ugyancsak 70 fő, nagylétai (létavértesi) és néhány újlétai református gyülekezeti tag vett részt.

Az indulás nagy izgalma után, az első napon hosszú utat megtéve Passauba érkeztünk meg. A „három folyó" városában sétahajóztunk a Dunán, az Inn folyón, ahonnan csodálatos templomaiban, ősi épületeiben gyönyörködhettünk.

Másnap rövid frankfurti városnézésünk alkalmával rácsodálkoztunk a középkori városrész és a modern felhőkarcolók keveredésére, majd a hatalmas kölni dómban csendesedhettünk el. A bátrabbak és kitartóbbak megmászva a torony több száz lépcsőjét lélegzetelállító kilátásban részesedtek.

1.kép Hollandia.JPG

Harmadnap érkeztünk meg utunk fő célállomására Hollandiába, Amszterdamba. Vasárnap lévén a buszon tartottuk meg istentiszteletünket, mely után a királyi család által egykoron használt Palais het Loo kastély termeit és gyönyörű parkját megtekintve, egy rövid Utrecht-i kitérő után Amszterdamba indultunk. Mindazok, akik már jártak a városban, tudják milyen „sokszínűség" jellemzi Amszterdamot és bizony szomorú szívvel láttuk és „éreztük" a „cafee shop-ok" édeskés illatát, és az un. „enyhe kábítószerek" hatását jó néhány használón.
Mindezek után mégiscsak lélekemelő volt Misztótfalusi Kis Miklósról megemlékezni egykori nyomdája helyén. A nap fő eseménye a magyar protestáns gályarabok kiszabadítójának de Ruyter admirális sírjának megkoszorúzása volt a Neuwe Kirkben. Rövid áhitat, megemlékezés után elhelyeztük a tisztelgés koszorúit. Megható érzés volt elénekelni a himnuszt a sír előtt, ugyanakkor ismét szomorúságot is éreztünk, hiszen ez (is) egy olyan templom immáron, amelyet csak nagyon ritkán használnak istentiszteleti helyként, egyébként kiállítások tekinthetők meg benne. Este a tengerparton fogyasztottuk el vacsoránkat, ami ismét óriási élmény volt nekünk, alföldi embereknek.

Amszterdam világvárosi forgatagával éles ellentétben ismerhettük meg a hétfő reggeli csendes Hágát, ahol a parlament épületét és a királynő hivatalos rezidenciáját néztük meg. A hollandok jó értelemben vett nyitottságára jellemző, hogy a palota kertje, parkja szabadon látogatható. A „miniváros" parkban, Madorudamban örömteli volt felismerni a már látott holland műemlékeket.

Elhagyva Hollandiát, Belgiumon keresztül érkeztünk meg Luxemburgba. Hihetetlen renddel, tisztasággal és szemmel látható nyugodtsággal találkozhattunk e kis ország fővárosában.

2. kép Brüsszel.JPG


Immáron hazafelé tartva, Franciaországot érintve Strasbourgba érkeztünk másnap, ahol a történelmi belváros mellet az Európai Parlament épületét is megnéztük.

3.kép.JPG


Utolsó előtti napunk fő látnivalója a bajor Alpokban található festői Neuschwanstein vára volt, mely mindenkit lenyűgözött, különösképpen hogy néhány percig hóesésben is volt részünk.
Ezen az estén már „itthon" Sopronban tértünk nyugovóra. Másnap a soproni gyülekezetben vettünk részt az áldozócsütörtöki istentiszteleten, majd pedig rövid séta után hazaindultunk.

 Csoportkép 720B.JPG
Fotók: Nagylétai Református Egyházközség archívuma

Szinte hihetetlen csoda – isteni kegyelem, hogy minden jól sikerült, hogy hetvenen elmehettünk erre a hosszú, de élményekben gazdag útra! Számtalan módon megtapasztaltuk Istenünk kegyelmét és áldását, mely végigkísérte utunkat: kezdve attól, hogy kellemes kiránduló időt kaptunk, eső nélkül végig utunkon. Mindenhová mindig pontosan, időben, terv szerint megérkezhettünk.
A csoport minden tagja (beleérte néhány gyermek résztvevőt is) rendkívül fegyelmezetten, a megbeszélt időpontokat, programokat mindig betartva járult hozzá az út sikeréhez. Az út a lelki élményeken, látnivalókon túl még jobban összekovácsolta gyülekezetünk tagjait.

Köszönöm Pótor Áron újlétai lelkészkollégám segítségét a szervezésben, idegenvezetésben egyaránt.
Soli Deo Gloria! Egyedül Istené a dicsőség!

Hadházi Tamás, lelkipásztor (Létavértes – Nagyléta)

Szerző: turoczi  2012.08.03. 12:25 Szólj hozzá!

Címkék: kirándulás református létavértes - nagyléta európa 2012 hadházi tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://letahirek.blog.hu/api/trackback/id/tr344693791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása