DSCF3676.JPG

Csoportkép a Dunánál

Június 25-én 25 izgatott kalandra éhes gyerek búcsúzkodott a szüleitől. Még egy gyors ölelés, egy-két „Vigyázz magadra!”, majd elindultunk a messzi ismeretlenbe. Az oda úton már összerázódott a kis csapat. A busz harsogott a nevetéstől, a kacagástól, és a különféle zenéktől, és hogy „Ki az a Hapci kettőspont pé?” Az első úti célunk Esztergom volt. Magunk mögött hagytuk a jó időt, és belecsöppentünk egy vizes, hideg, ködös világba. Utólag már nem bántuk, bár a bazilika tetején kicsit bosszantó volt, hogy az ígért mesés kilátásból számunkra csak a ködfüggöny maradt. De legalább elmondhatjuk magunkról, hogy felmásztunk a kupolába szakadó esőben. Csak ezek után foglalhattuk el a szállásunkat Leányfalun, a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban volt az ideiglenes otthonunk.
Minden nap itt tartottuk a hittanos- és kézműves foglalkozásokat – különböző színű, méretű tarsolyokat szabtunk, varrtunk, díszítettünk; volt lehetőségünk a sportolásra is, hiszen kosárlabda pálya és ping pong terem is a rendelkezésünkre állt. Esténként kivetítőn filmet vagy éppen meccset néztünk.

Második nap jó időt kaptunk a Jóistentől. Pontosan túrázásra alkalmasat! A Dunakanyarban ezer meg ezer lehetőségük van a túrázóknak, szebbnél szebb hegyek, patakok, források, erdők, mezők, és hegycsúcsok. Szerintem mi a legszebbet választottuk ki, a Vörös-követ. Az út felfelé folyamatos emelkedőkkel, itt-ott veszélyes sziklákkal és azzal a gondolattal telet el, hogy: „MIKOR ÉRÜNK MÁR ODA?” A két órás menetelésnek egyszer csak vége szakadt és szemünk elé tárult a Dunakanyar, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Budapest, a Visegrádi-hegység, és a kékben csillogó Duna. Jelentem, hogy az állítólagos „Vörös-kő”, nevével ellentétben, nem vörös. Az egyetlen piros szín a hegymászástól kipirult arcunk volt.

Harmadnap csodálatos időre ébredtünk. Mintha az Úr kárpótolni akart volna minket az első nap hideg esőcseppjei miatt. felhőt alig láttunk a napsütötte kék égen. Leányfalu, nemcsak a Dunáról, és a nyaralókról híres. A gyerekek számára Móricz Zsigmond üdülője, nem ér annyit, mint a strand. A délutánt ott töltöttük. Kellőképpen kifáradtunk az úszástól, vízbe ugrálástól, merüléstől, és vattacukorevéstől.

Másnap Visegrádra mentünk, itt Mátyás királlyal másfél órát hajókáztunk. a Dunán. Hogy félreértés ne essék, a sétahajót hívták Mátyásnak. A vizet könnyedén szeltük, a Duna halkan hömpölygött lefele, a hegyek ölelő medréből pedig csodálatos kilátás nyílt a fellegvárra, és a Salamon-toronyra. A víztől feltöltődve léptünk be a Királyi-palota udvarába. A rekkenő hőség miatt szinte mindenki fagylalttal hűtötte magát. megnéztünk minden szépet a palotában, a Herkules-kúttól kezdve, a valamikori konyhán át, a régi királyi templomig. Este már mindenki elkezdett lassan bepakolni, mert másnap elindultunk haza. Még tartottunk egy utolsó áhítatot, ahol kértük Isten segítségét a hazaútra. Elbúcsúztunk a szállásunktól, még vetettünk egy utolsó pillantást Leányfalura, majd buszunk kirobogott a parkolóból. Meglepetésként ért minket hogy még tehettünk egy kellemes sétát Szentendrén. Vettünk a családnak pár emléktárgyat, majd csináltunk egy utolsó csoportképet a Dunával.

A kimerült társaság csodálkozva és ujjongva fogadta a hírt Tamás bácsitól, hogy nem megyünk még haza, még vár ránk az Uránia mozi. Tettünk egy kisebb kitérőt, és betértünk Eger városába, a papok városába. Külön élmény volt 3D-ben megnézni a Madagaszkár 3-at, egyrészt azért mert még szinte senki sem látta, másrészt azokkal együtt nevethettünk, akiket ezen az öt napon nagyon megkedveltünk. Barátságok kötődtek, felejthetetlen élményekben volt részünk, és azt hiszem emlékezetesebbnél, emlékezetesebb pillanatokat élhettünk át. Ha majd legközelebb eljutunk a Dunakanyarba, legyen az egy év, vagy egy évtized, mindenkinek eszébe fog jutni, hogy itt volt az ötödik hittantábor.

Köszönjük Tamás bácsinak (Hadházi Tamás - lelkipásztor), Emőke néninek (Hadházi Tamásné Esze Emőke - hitoktató), és Tündi néninek (Pappné Győri Tünde – óvónő, foglalkozásaink vezetője), hogy volt hozzánk elég türelmünk, és hogy a sok szeretet és figyelem megtanított minket arra: „Aki veszi a bátorságot, hogy csendben maradjon, az felfedezi Isten jelenlétét."

Molnár Sarolta, a Debreceni Református Gimnázium tanulója

Szerző: turoczi  2012.07.08. 08:36 Szólj hozzá!

Címkék: református molnár 2012 sarolta létavértes hadházi hittantábor

http://letavertes.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://letahirek.blog.hu/api/trackback/id/tr464635541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.