A bennünk lakó földi idő teremt értelmet az emlékeknek, és amikor kilépünk ebből az időből, mások öröksége lesz a mi emlékünk. Ebben az eltorzult értékrendű világban a tudás, képesség, alázat, tisztesség, következetesség, értékek és hagyomány tisztelete sokaknak meddő teher. Fogyatkoznak a hivatástudattal bírók, az áldozatvállalók, azok az emberek, akik barátsággal, jó szóval, a rájuk ruházott hatalommal képesek az emberek százait, ezreit megnyerni, és a jó ügy érdekében csatasorba állítani.
Kinek mi van elrendelve, azt Ő maga sem tudhatja. Van, aki minden igyekezetével csak maga és családja boldogulásáért dolgozik, és generációk múlva is hálás szívvel emlegetik. Van, aki ennél sokkal többet vállal.
Óriási kihívás és erőpróba egy közösség, a szülőfalu sorsáért, annak iobbra fordúlásáért harcba szállni, megélve a XX. század gazdasági és társadalmi vívódásait, a XXI. század kihívásait.
Egy község szülöttje, és az általa tisztelt közösség összefogásának köszönhetően egy város búcsúzott Tőle.


1940. január 28-án született Nagylétán. Az általános iskola befejezése után a debreceni Mezőgazdasági Technikumban folytatta tanulmányait, majd ezt követően Budapesten elvégezte a Tanácsakadémiát.

1964 tavaszán került a közigazgatásba. Közel négy évtizedes munkássága során töretlenül élvezte Létavértes lakosságának támogatását. Tíz éven át volt a végrehajtó bizottság titkára, majd újabb egy évtizedig dolgozott, mint a település tanácselnöke.
 
Munkavégzését a következetesség, igényesség, minden részletre kiterjedő alaposság jellemezte. Emberi közvetlensége, kapcsolatteremtő és szervezőkészsége, határozottsága szerencsésen párosult a szülőföld iránti szeretettel és munkabírással.
 
Vitathatatlan érdemei vannak abban, hogy NAGYLÉTA község 1970. januárjában az elsők között vált nagyközséggé, illetve 1970. július 1-én megtörtént a Vértes településsel való egyesülés.

Nagyon sokat tett az elmaradott községrészek szintrehozása, kiegyensúlyozott fejlődése érdekében.
A korábban funkcióhiányosnak minősített, határmenti elzártság hátrányaival küzdő Létavértes nem kevés áldozatvállalással lépésről – lépésre építette ki intézményhálózatát, korszerű infrastruktúráját, erősítette térségközponti meghatározó szerepét.
 
Az első szabad választás alkalmával a szavazók döntő többsége Szatmári Sándor lelkiismeretesen teljesített szolgálatát és önzetlen tettrekészségét ismerte el polgármesterré történt megválasztásával.
Ugyanezt a bizalmat változatlanul megkapta 1994-ben és 1998-ban is.
 
Emberi céltudatos magatartásának köszönhetően közszolgálati életútja egyik legjelentősebb állomása volt 1996. július 1, amikor a hajdani mezőváros újra városi címet kapott.
 
Az alkalomból a képviselőtestület Díszpolgári címet adományozott Szatmári Sándornak.
 
TEMETÉSE
2010. december 09-én, csütörtökön délután  13 órától volt
a létavértesi köztemetőben a református egyház szertartása szerint.
_____________________________________________________________
 

"Ide kell hozni mindent, ami szép és nemes, és amit érdemes"

Veress Péter verssorát választotta mottónak, amikor 2002. októberében a cikluszáró értékelést, egyben aktív éveit összegző gondolatait rendezgette.

ÖSSSZEGZŐ GONDOLATOK A SZÜLŐFÖLD, A KÖZÖSSÉG NÉGY ÉVTIZEDES SZOLGÁLATÁRÓL.

38 év munkáját röviden összefoglalni, Létavértes lakosságának meg-megújuló bizalmát viszonozni szinte lehetetlen.Több mint egy emberöltő távlatában magunk mögött hagytuk az egykori derecskei-, debreceni járás szervezetét, immár három ciklus után vagyunk a tanácsrendszert felváltó önkormányzatiság történetében.A Nagylétai Általános Gimnázium 1963-as diákjai mára szülők és nagyszülők lettek.
Tisztelettel gondolok azokra a volt munkatársaimra, akik kezdő lépéseimet segítették az államigazgatási munkában, erősítették bennem a szülőföld iránti elkötelezettség érzését, a köz önzetlen szolgálatára tett esküt.
Legjobb tudomásom szerint mindvégig azon fáradoztam, hogy a Trianonnal határ mellé zárt, hosszú időn át funkcióhiányos településünk visszakapja méltó rangját a kistérségben, a megyében, és egyre szélesebb körben ismertté váljon határon innen és túl.

A hatvanas évek elején Nagyléta és Vértes községek együttes lélekszáma meghaladta a 10 000 főt. A termelőszövetkezetek gyorsütemű szervezése, az országos iparosítási hullám következtében erős elvándorlást, népességfogyást élünk meg.
Számottevő fejlesztésre nem volt lehetőség, több létező üzem, munkahely megtartása is kemény alkuval volt lehetséges.
Hiába születtek figyelemre méltó mezőgazdasági eredmények, csaknem egy évtizeden át a szinten tartás sem volt egyszerű..Megépültek a járdák, a főbb utcák szilárd burkolatú útjai.

1970. január 1-től, az országban elsők között, Nagyléta nagyközség lett, majd az év július 1-én egyesült a csaknem összeépült Vértes községgel.
Ezt követően komoly erőfeszítések történtek a településrészek arányos fejlesztése érdekében.

Az 1990-es rendszerváltás idejére kiépültek a kötelező ellátás intézményei, kiépült az ivóvíz hálózat, felépült a hivatal.
Az önkormányzati önállóság egyik első lépése volt –a címer és zászló megalkotása mellett- hogy emléket állítottunk az I. és II. Világháború áldozatainak, új ravatalozó került átadásra.
Új szilárd burkolatú utak épültek, többek között az államhatárig vezető műút
.
A szomszédos kilenc település összefogásával létrejött az Erdőspusztai Önkormányzatok Településeinek Társulása, mely az összehangolt kistérségi fejlesztést szolgálja.

Testvértelepűlési kapcsolatot építettünk ki a romániai Székelyhíddal. Átadásra került a tornacsarnok, Rendőrőrs, TITÁSZ kirendeltség kezdte meg működését, 24 órás orvosi ügyeletet hoztunk létre.

1993
-tól gyermek- és fogszakorvosi szolgálat, Munkaügyi kirendeltség kezdte meg működését. Megjelentettük Tokai Gyula és Szabó Gyula helytörténeti munkáit, 1992-től ingyenes helyi lapot adunk ki. Megépült a Baross utca gyalogos forgalmú járda és azzal egyesített kerékpárút.
1995
-ben megnyílt a Mentőállomás, a következő „Környezetvédelem Évében” átadásra került a szennyvíz-tisztítómű, 30%-ban kiépült a szennyvíz-hálózat, 100 %-ban megépült a gázhálózat.
F
alugazdász segíti a mezőgazdasági termelőket, civil szerveződések, alapítványok jöttek létre és kezdték meg munkájukat.
Pályázati támogatással előbb 24 fősre, majd 36 személyesre bővült a szociális otthon, 150 adagos főzőkonyha létesült.

A település történetében jelentős fordulópont 1996. július 1, amikor Létavértes visszakapta városi rangját.
Ennek szellemében történt meg a városközpont forgalmi rendezése.
A szabadságharc
150 évfordulóján jelentős közadakozásból állítottuk fel Kossuth Lajos szobrát. Környezete szép térburkolatot kapott.
Megkezdődött az Irinyi arborétum kiépítése, az egész településen energiatakarékos közvilágítási lámpák lettek felszerelve.

Két kocsiállásos tűzoltószertár épült, mellyel megteremtődött az Önkéntes Tűzoltóság létrehozásának feltétele.

A
Magyar Millennium Évében avattuk fel a Szent István díszkutat, a napokban vehették birtokukba gyermekeink az új játszóteret és a Mátyás király ivókutat.
1000 adagosra bővült a gyermekélelmezést szolgáló napközis konyha, korszerűsítettük az önkormányzati intézmények fűtését.
A kialakított háziorvosi körzetek, laborszolgáltatás, anya és gyermekvédelmi tanácsadás, szakszolgálatok, gyógyszertárak biztosítják a lakosság egészségügyi ellátását.
 
A foglalkoztatási, szociális gondok miatt felelősségteljes az önkormányzat által ellátandó szociálpolitikai munka. Egy évtized alatt közel hétszeresére növekedett a különféle ellátásokra kifizetett összeg.
 
Az önkormányzat és intézményei a legnagyobb dolgozói létszámot foglalkoztatják, a GAMESZ szervezet pedig a legtöbb közhasznú munkásnak biztosít kenyérkeresetet.
 
1997-ben kezdte meg működését a Családsegítő szolgálat, a Városi Gyámhivatal. Preventív munkájuk mellett nagyon sok gyakorlati segítséget nyújtanak a rászoruló egyéneknek, családoknak
Az oktatás-nevelés területén –erőfeszítéseink ellenére- szerényebb eredményeket értünk el.
Sikerült csökkenteni a szétszórtan működő elavult tagintézmények számát – 2002-ben az Irinyi iskola alsó tagozata költözhetett korszerű körülmények közé-, ugyanakkor változatlanul nagy összeget kell fordítanunk az évenkénti karbantartásokra, felújításokra.

 
Évek óta címzett támogatásért pályázunk az Arany János Iskola bővítésére, mindeddig sikertelenül.

Tárgyi feltételek hiányában nem volt lehetőség a jelenleg esti tagozatú középfokú képzés nappali tagozatúvá történő kiváltására. Az elkövetkező ciklus első komoly kihívását jelenti a 2003. szeptember 1-ig kötelező eszközök és felszerelések biztosítása az intézmények számára.
A volt TITÁSZ székház megvásárlásával, a könyvtár-művelődési ház szervezeti összevonásával, a megkezdett korszerűsítési munkálatokkal javulnak a közművelődés feltételei.
Következetesen dolgoztunk azért, hogy a település arculata szebb és rendezettebb legyen. Az ingyenes szemétszállítása biztosítása mellett minden évben csatlakoztunk a közterület-szépítő országos akciókhoz, s minden alkalommal elismerték erőfeszítéseinket.
A várossá válás folyamatát segítik azok a nem önkormányzati beruházások, fejlesztések, melyek az itt élő emberek kényelmét és életminőségünk javítását szolgálják.

Itt kell megemlíteni a telefonhálózat korszerűsítését, mobil átjátszók megépülését, a MÁV állomás felújítását és korszerűsítését, Fűtéstechnikai Szolgáltató iroda, Szerencsejáték Rt egységeket, a PIREMON Kisvállalat szervezésében egyre szélesebb körben ismertté váló lovasprogramok megrendezését, stb.
Az elmúlt egy évtizedben mintegy 350 új magánlakás épült a településen, új gazdasági vállalkozások jöttek létre, új kereskedelmi és szolgáltató egységek nyíltak.
Önkormányzatunk minden ciklusra fejlesztési programot dolgozott ki, mely része volt egy közép- és hosszabb távú koncepciónak.

Előkészítettük a művelődés – oktatás fejlesztésének, a határátkelő megnyitásának koncepcióját.
Az infrastrukturális és természeti adottságok együttesen megteremtik a túrizmus, idegenforgalom dinamikus fejlesztésének feltételeit.
 
Megoldásra vár a Falugazdász iroda, a Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat, a Városi Könyvtár elhelyezése, a szennyvízhálózat 100 %-os kiépítése, szilárd burkolatú úthálózatunk szükség szerinti felújítása.
Minden időben alaposan átgondolt, többször egyeztetett programok mentén, a takarékos gazdálkodásra, pályázati lehetőségek maximális kihasználására törekedtünk.
Az igények, elvárások és a lehetőségek ütköztetése, elfogadtatása számtalanszor volt (és lesz) kisebb-nagyobb konfliktus forrása.
A terjedelem szabta korlátok között, a teljesség igénye nélkül igyekeztem felvillantani mindazokat a fontosabb mozzanatokat, melyek 38 éves közszolgálatom állomásai, a lakossággal, egykori tanácstagokkal, képviselőtársaimmal, munkatársaimmal közösen elért eredmények.
Visszatekintve: egy rendkívüli történelmi időszak, rendszerváltás, évezredváltás éveiben kaptam bizalmat.
A vállalt felelősségteljes feladatoknak tisztességes munkával igyekeztem eleget tenni, felvállalva a mindennapos megmérettetést.
Életkorom, egészségi állapotom miatt döntöttem úgy, hogy átadom tisztségemet.
Bízom Létavértes polgárainak bölcsességében, mellyel hozzájárulnak a város töretlen fejlődését szolgáló személyek kiválasztásához.
Nem kívánok teljesen visszavonulni a közéletből.
Az elkövetkező ciklusban képviselőként szeretném Létavértes város javát szolgálni, és részt kívánok venni a civil közösségek tevékenységében is.
Végezetül köszönetet mondok Mindazoknak, akik közvetlenül és közvetve munkámat segítették, támogatták..
______________________________________________________________________________________________
 
2003. augusztus 20-a alkalmából a Magyar Köztársaság elnöke, a miniszterelnök előterjesztésére, a közigazgatásban végzett négy évtizedes kiemelkedő munkákja elismeréséül
2002-től 2010-ig képviselőként, és a Pénzügyi Bizottság elnökeként dolgozott. Helyismerete, alapos szakmai tudása mindenkor megbízható etalon volt
 
Osztozva a Család mélységes gyászában megnyugvást és vigasztalódást kívánok ezekben a tragikus órákban. 
A volt barátok, munkatársak,  jó ismerősök, az Őt tisztelő létavértesiek,távolabb élők nevében fejet hajtok Létavértes egyik legismertebb, és legelfogadottabb egykori irányítója  Szatmári Sándor úr életútja, munkássága  előtt.
Emlékét kegyelettel megőrízzük.

 

Szerző: turoczi  2010.12.06. 11:08 1 komment

Címkék: búcsú sándor díszpolgár 2010 gyászhír szatmári létavértes

http://letavertes.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://letahirek.blog.hu/api/trackback/id/tr952496624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Irén54 2010.12.06. 12:39:19

Ősz
inte részvétünket és eggyütérzésünket a gyászoló családnak