A véletlen úgy hozta, hogy néhány kép került a kezembe, és mivel képaláírás nem volt, utánajártam a szerzőnek, a képek alkotójának. Ebben sokat segített a képek témája, a felvillanó múlt és a készséges ismerősök!
A képek alkotója néhai rajztanárom volt. Önzetlen munkával örökítette meg a Nagylétai Görög Katolikus „kistemplom” 50-es évekbeli állapotát. A művészi munkán túl bemutatja a kor „lenyomatát”, tehát kordokumentum!
Ki is volt Ő, aki ennyi munkát fektetett a képsorozatba, aki nem várt érte sem fizetséget sem elismerést!
Sok száz nagylétai gyerek tanítója, aki személyes példamutatással, türelemmel, kitartással nevelt, oktatott. Szerénysége példaértékű! Mi nagylétai vásott gyerekek sokszor visszaéltünk bizalmával, féltő szeretetével! Bocsásson meg érte ha még nem késő! Biztos vagyok benne, hogy amint életében mindig megtette, most is megteszi, hisz Ő egy mélyen vallásos hitben élő tanító volt!
Élete során sok nehézséggel kellet megküzdenie, sok harcot kellet megvívnia. Pályáját nem koszorúzták kitüntetések, erkölcsi és anyagi elismerések. Azt azonban állítom, hogy akik ismerték, azok szerették és becsülték!
Tanár Úr fogadja az utókor hálás köszönetét!
 
Berneczky tanár úr életrajzából Nagy Józsefné Ilus néni az alábbiakat bocsájtotta rendelkezésemre:
„Berneczky János (Nagyléta, 1929. május 5. – 1971. december 12.) általános iskolai tanár. Iparos családból származott. Édesapja jó hírű kádármester volt, édesanyja háztartásbeli. A családban egyedüli gyerekként nőtt fel. Élete nem volt könnyű, mert gyermekkorától kezdve sokat betegeskedett. Szülei féltő gonddal és szeretettel nevelték.
1950. június 21-én a debreceni Közgazdasági Gimnáziumban érettségizett. 1952. szeptember 1-én felvételt nyert az egri Pedagógia Főiskola földrajz-rajz szakára. Oklevelet 1955. június 14-én kapott. Szakmai gyakorlatát a kemecsei általános iskolában végezte.
1955. augusztus 29-től haláláig a Nagylétai Állami Általános Iskolában rajzot tanított. Munkáját nagy hozzáértéssel, hívatás szerűen, lelkesen végezte.
Munkája elismeréseként 1958-ban rendkívüli feljebbsorolásban részesült, amely 1 évi előlépési kedvezményt jelentett. Bizonyára sok felnőtt ember emlékszik vissza tisztelettel Berneczky János tanár úrra.”
 
A képek jelenleg a Görög Katolikus parochián, találhatók, melyek később a Torony Galériában lesznek elhelyezve!

Nemes János

Szerző: turoczi  2010.10.11. 18:33 Szólj hozzá!

Címkék: oktatás tanárok jános emlékezés létavértes berneczky nagyléta

A bejegyzés trackback címe:

https://letahirek.blog.hu/api/trackback/id/tr552363453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.