lv_honlap_reklamja_120.jpg

 

 

 

 

 dr_seres_geza_2015-ben_szaz_eves_koraban_a_diszpolgari_eremmel.jpg

1915. július 2-án született Derecskén. Példaképének szülőföldje orvosát, Mustó Sándort tekintette.

1947 telén érkezett Nagylétára, és az év májusában kötött házasságot Grósz Terézzel.
Mind a négy gyermekük Nagylétán született. A kezdeti küzdelmes éveket szorgos évtized követte. A 600 fős cigánytelep gondozása mellett -lelkes Vöröskeresztes aktivistákkal- a személyi- és környezeti higiéné javításáért dolgozott. 1952 -ben indította útjára a „Tiszta udvar, rendes ház!” mozgalmat, ami fokozatosan országos méretűvé terebélyesedett.

Körzeti orvosi teendői mellett motorja lett a település kulturális – és közéletének. Önkéntes hálózat megszervezésével, előadássorozatokkal segítette az egészségügyi felvilágosító munkát.

Gyermekei továbbtanulása érdekében, – akkor, amikor intenzív szakaszához ért a termelőszövetkezetek szervezése- Debrecenbe költöztek.
A létaiak mindig büszkén olvastak további sikereiről, és nagyon sokan jártak be szakrendeléseire.

 Az ezredforduló után, egy beszélgetésünk alkalmával így fogalmazott: „ Érdekes, de érzelmileg máig erősen kötődöm Nagylétához. Vissza tudnék menni, ha egy kicsit megfiatalodnék!”

2014. őszén találkoztunk újra, itt, a Városházán tartott ünnepi testületi ülésen, ahová családtagjaival jött el. Mosolygós, élénk érdeklődő tekintet, hat évtizeddel korábbi epizódok, nevek pontos felidézése jellemezte.

 

Tisztelt Doktor Úr! Kedves Géza bácsi!

Szeretettel köszöntjük ezen a szép kerek születésnapon! Isten éltesse sokáig jó erőben és egészségben, Kedves Családja és tisztelői nagy - nagy örömére, hogy sokáig megőrizhessen bennünket jó emlékezetében!

A Létavértesen élők nevében:  Turóczi Barnabás


dr_seres_geza_gyertyaval.jpg
 Szerettei
március 27-én, népes családi ünnepség keretében köszöntötték Debrecenben.

Fotók: Magánarchívum

Szerző: turoczi  2015.07.02. 16:32 Szólj hozzá!

Címkék: 2015 Debrecen Létavértes dr. Seres Géza Nagyléta Tiszta udvar rendes ház 100.születésnap

A bejegyzés trackback címe:

https://letahirek.blog.hu/api/trackback/id/tr177591010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása