Lv honlap reklámja 376.jpg

 

A Létavértesi Román Nemzetiségi Önkormányzat 2014 évi kulturális programja keretében megrendeztük az „Ismerjük meg Romániát„ utazásunkat.
2014 június 6 - 9 napokon Brassóba és környékére látogattunk el a Román Nemzetiségi Önkormányzat, a Román Kulturális Egyesület tagjaival, és létavértesi lakosokkal.
Június 6-án reggel öt órakor indultunk 45-fős csoporttal Létavértes -Nagyvárad- Királyhágó- Medgyes- Segesvár Brassó útvonalon. Nagyváradon pénzváltás, a Királyhágón rövid pihenő, majd utazás Gyalutól az autópályán Megyes- Segesvár felé. Segesváron megnéztük a várat, majd folytattuk utunkat Brassón túl 6 kilométerre lévő szálláshelyünkre, Sácele városba (Négyfaluba). A Hanul Domnes Hotelbe szálltunk meg. Csángók lakják a települést.
Csoportkép.JPG
Második napon Brassóba mentünk.
Az Etnográfiai Múzemban Ligia Fulga igazgató köszöntötte csoportunkat. Elmondta hogy tíz évvel ezelőtt egy nagyváradi kurzus alkalmával ő is járt Létavértesen, és az akkori vendégszeretetet szeretné viszonozni. A múzeum megtekintése után annak galériájában látták vendégül csoportunkat.


Csoportkép2.JPG
A múzeum munkatársai elkísértek bennünket a Fekete Templomba és Brassó főterére. Itt elbúcsúztunk egymástól, megköszönve a szíves fogadtatást. Utunk Prázmárra vezetett, ahol az erődtemplomot kerestük fel, majd visszatérve Brassóba a várat néztük meg. Vacsora a szálláshelyünkön volt.
Harmadik nap Szászhermányba utaztunk, ahol a gótikus erődtemplomot látogattuk meg, melyet 12 m magas várfal vesz körül, melyben hosszabb támadások esetére -akár ott lakásra alkalmas- szobákat alakítottak ki.
Innen Sepsiszentgyörgyre mentünk, és a Székely múzeumot kerestük fel. Idegenvezetővel néztük meg a hatalmas tárlatot. Ezt követően visszautaztunk Brassó Poljanára Erdély legfejlettebb, legnépszerűbb síparadicsomába. Felvonóval 1800m magasságig jutottunk el. Innen a szállásunkra utaztunk.
Negyedik nap hazafelé a Fogarasi Havasok lábánál megnéztük a Brankoveanu monostort. Csodálatos élményben volt részünk, mivel Pünkösd második napja volt, és éppen az ortodox misére érkeztünk. Hatalmas tömeg vett részt az Istentiszteleten. Ha araszolva is, de mi is betértünk egy imára a csodálatos templomba. Hazafelé Nagyszeben- Gyulafehérvár- Torda- Királyhágó-Nagyvárad – Létavértes útvonalon jöttünk. Nagyon jó időt fogtun ki, és csodálatos élményekben volt részünk.
                                                                                                                             Krizsán Gábor LRNÖ elnöke

Szerző: turoczi  2014.06.23. 21:13 Szólj hozzá!

Címkék: közösség román 2014 barangolás Létavértes nemzetiségi önkormányzat

A bejegyzés trackback címe:

https://letahirek.blog.hu/api/trackback/id/tr226405733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása