LÉTAVÉRTES HONLAP       Létavértes közösségi fórum       turoczi.blog.hu 

2011. május 21-én rendeztük meg városunkban az I. Májusi Málé Fesztivált azzal a céllal, hogy egy hagyományőrző, egész napos programot biztosítsunk az érdeklődők számára Létavértesen és azon túl.
A másik álmunk, célunk az, hogy hagyományt teremtsünk a fesztivállal.
 
A nap gyerekprogramokkal indult: játszóház, kukoricapattogatás, bábelőadás a helyi óvónők részvételével, Kukorica János viadal.
Ezzel egy időben a főzőverseny is elkezdődött. Hat csapat indult és 27 féle ízletes málé és kukoricás étel készült.

A színpadi programot Menyhárt Károly polgármester köszöntővel nyitotta, akit vendég és helyi fellépő csoportok követtek.
Vendégfellépők érkeztek Bihardiószegről, Bagamérból, Esztárból, Berettyóújfaluból.
A helyi csoportok ezután következtek: Csormolya népdalkör, Citerakör, Villongók, Minibingó és Cserebingó gyerek néptánccsoport.
A programot tarkította a Bakator zenekar, Harmati Fatime mesemondása és Simon Máté szólótánca.

F
otók
: rosi Könyvtár és Művelődési ház, Létavértes

 
A rendezvény segítői és támogatói:
 
Tóth József, Tarján Lászlóné, Milbik Józsefné, Csige Lászlóné, Szima Sándorné, Gecse Lászlóné, Oláh Jánosné, Gálné Marika, Nagy Tamásné, Tarnócziné Csúth Éva, Szima Györgyné, Rácz Anita, Nagy Dóra, Papp Sándorné Ibolya, Szabó János, Nagy József, Fehér Zsolt, Bertóthy Tamás, Milbik Sándor, Dorcsin Zoltán, Balla Fruzsina, Nagy Imre, Szaporán Zanett, Balázs Fruzsina, Egri József, Vida Sándor, Kontor Ferenc, Papp Erika, Jóga Zoltán, Tarnai Csaba, Weisser von Gadenstedt Wolfgang, REÁL ABC, Kozma Zoltán, LEKOR Kft.-Pánya Gábor, Korona presszó, Zakota József. – KÖSZÖNET ÉRTE !
 
Szerző: turoczi  2011.06.02. 11:19 komment

Címkék: kultúra fesztivál ház közösségépítés 2011 népi málé művelődési létavértes hagyományápolás

A bejegyzés trackback címe:

https://letahirek.blog.hu/api/trackback/id/tr522951089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása